Miközben a modern szak-irodalomnak hála
bátran vágunk bele gyermekünk két nyelven való nevelésébe, nem árt, ha néha azért megállunk egy pillanatra, és elgondolko-dunk. Van ugyanis néhány olyan dolog, amellyel jobb óvatosnak lenni.
Ilyen az olvasás-írás tudományának elsajátítása.
Manapság, amikor a diszlexia látszólag úgy terjed, mint valami ragályos betegség, az iskolás gyerekek többsége pedig messziről elkerüli a könyvtáraknak még a környékét is, egy szülő sem engedheti meg magának, hogy ezen a területen hibázzon.
A kétnyelvű gyerekek olvasás-írás tanulásával korábban kevés kutatás foglalkozott, vagy ha mégis, akkor azok egy idegen országban bevándorló családok gyermekeire koncentráltak. Nekik sokáig nem volt más lehetőségük, minthogy a környezet nyelvén tanuljanak az iskolában. Azt hiszem, senki számára nem meglepő, hogy nem ők nyerték sorra a szépolvasási versenyeket. Persze ennek a hátteréhez az is hozzátartozott, hogy ezek a gyerekek általában alacsonyabb társadalmi presztizsű rétegekbe tartoztak, ahonnan a körülmények miatt az egynyelvű gyerekekből is ritkán válnak nemzetközi hírű agykutatók.
Ma már akadnak szakemberek, akik a középosztálybeli, vegyes házasságból származó vagy a szülők munkája miatt ideiglenesen külföldön élő családokban élő gyerekek felé fordultak.
Craig Smith a Kiotói Egyetem kutatójaként jegyzett cikkében gyakorlati tapasztalatokra támaszkodva ír a témáról, konkrétan arról, hogy érdemes olvasni tanítaniuk otthon a szülőknek a japán-angol kétnyelvű gyerekeket.
Smith szerint egy Japánban élő gyerek számára a legjobb, ha először japánul tanul meg olvasni. Ennek pedig nagyonis gyakorlatias és meggyőzőnek tűnő okai vannak: az összes írott szó és szöveg, amellyel egy kisgyerek nap, mint nap természetes módon találkozik, a környezet nyelvén íródik. Az utcatáblák feliratai, a konyhában kipakolt liszt, tej és sok más élelmiszer csomagolásán lévő szövegek, a tévéadókon a különböző feliratok – csupa olyan dolog, ami talán nem jut eszünkbe, amikor csemeténk jövőbeni olvasásoktatásán elmélkedünk, mégis biztosak lehetünk benne, hogy ő majd ezeken próbálgatja oroszlánkörmeit, amint megtanulta az első betűket.
Zavart keltene benne, ha ebben az időszakban, amikor büszkén gyakorolná újonnan megszerzett tudományát, rendre azt hallaná tőlünk, hogy „ezt még nem tudod elolvasni, ez a másik nyelven van.” Pedig arra lenne szüksége, hogy növeljük az önbizalmát azzal: „Látod, már ezt is el tudod olvasni!”
Felhasznált irodalom:
Smith, Craig: Teaching Japanese-English Bilingual Children to Read English at Home
http://igeslj.org/Articles/Smith-Bilingual.html, letöltve: 2009.10.26.
Ha szeretnél emailben értesülni róla, amikor új cikk kerül fel az oldalra, iratkozz fel hírlevélre a Nyelvtanulás Kisgyermekkorban címszó alatt!
