Szeretnénk, ha szemünk fénye a lehető legtöbbet hozná ki magából élete során és a legjobban érezné magát ezen a világon, és ehhez igyekszünk megadni mindazt, ami tőlünk telik. Miközben bombáznak bennünket a korai nyelvi fejlesztést, játékos angol foglalkozást, angol nyelvű tornát és német nyelvű mondókázást hirdető reklámok, hiába egyes gyerekpszichológusok intő szava (felesleges, sőt káros a gyerekek túlterhelése), nehezen tudjuk megtűrtőztetni magunkat, és ellenállni a csábító ajánlatoknak, melyek tökéletes kiejtést, elengedhetetlen tudást és mókát-kacagást ígérnek.
A „Hogy működik a kétnyelvűség?” című cikk első részében már utaltam arra, amit Els Oksaar nyelvész előadásában olvastam: a Föld lakosságának 70%-a használ rendszeresen, vagyis nap, mint nap több nyelvet, sőt, a gyerekek fele más nyelven tanul az iskolában, mint amelyen otthon a szüleivel beszél. Ha ez igaz – és igaz! – akkor nem valószínű, hogy a több nyelv ismerete káros lehetne az agyunkra vagy a személyiségfejlődésünkre – hiszen az a többmilliárd ember is elevickél valahogy a világban, nem igaz?
Az emberi nyelv elsajátítása velünkszületett adottság. Noam Chomsky neve több tudományág területén is tananyaggá vált, ami nem gyakran esik meg kortárs kutatókkal. Ő alkotta meg azt az elméletet, amely szerint a belénk kódolt mechanizmust felhasználva mindannyian képesek vagyunk megtanulni azt a nyelvet, amelyet a körülöttünk élőktől hallunk. És tényleg, minden gyerek megtanulja az anyanyelvét, nemcsak az egészségesek, még a szellemi fogyatékkal élők nagy része is. Nyilvánvaló, hogy ha egy ember néhányszáz vagy -ezer kilométerrel arrébb születik, akkor azt a másik nyelvet is ugyanúgy megtanulta volna. Akkor másodikként miért jelentene különleges megterhelést bármely nyelv elsajátítása?
De talán mégis van valami igazság abban, amit a korai nyelvtanulás ellenzői mondanak. Csakhogy nem a második nyelv elsajátítása lehet a probléma, hanem a mikéntje. Az a régifajta nyelvtanítási módszer, mely szerint a gyerekek körbeülnek, óvó néni idegen nyelven (ámde magyaros kiejtéssel) kérdez, ovisok szépen a sorukra várva válaszolnak, azaz papagáj módra mondják vissza mindannyian ugyanazt – nos, ez valóban nem a legtökéletesebb helyzet.
De mi lenne az igazi? Vajda Zsuzsanna szerint figyelembe kellene venni az életkori sajátosságokat. Mi egy óvodába még nem járó, vagy azt éppen elkezdő kisgyermek legszembetűnőbb életkori sajátossága? Mindenki tudja, aki látott már életében ilyen korú csemetét: a mozgás! Ezt mindenképpen fel illetve ki kell használnunk. De a legfőbb kérdés: miért is akarna idegen nyelvet tanulni egy kisgyerek? Mert a lényeg az, hogy ő akarja, és ne kényszer legyen „órára” járni. Piaget, a fejlődéslélektan atyja szerint a gyermek legfőbb tevékenysége, hogy alkalmazkodik, csakis így érezheti jól magát. Humboldt német filozófus szerint a gyerekeket nem kell a nyelvre „tanítani”: egyszerűen meg kell teremteni a körülményeket ahhoz, hogy az szinte magától ráragadjon a gyerekre.
Ugye milyen egyszerűen hangzik? És mint mindig, ha valami egyszerűen hangzik, amint közelebb megyünk a dologhoz, azonnal kiderül, hogy nem is olyan egyszerű...
Felhasznált irodalom:
- Merten, Stephan: Wie man Sprache(n) lernt: Eine Einführung in die Grundlagen der Erst- und Zweitspracherwerbsforschung mit Beipielen für das Unterrichtsfach Deutsch. Frankfurt am Main, 1997
- Oksaar, Els: Mehrsprachigkeit bei Kindern – eine Chance, kein Hindernis. www.nd-sh.de, letöltve: 2005.04.07.
- Vajda Zsuzsanna: Sietetett gyermekek, http://mapszie.hu
Ha szeretnél emailben értesülni róla, amikor új cikk kerül fel az oldalra, íratkozz fel hírlevélre a Nyelvtanulás Kisgyermekkorban címsor alatt!
