Szerintem azt, hogy egy kisgyerek "szükségből" (mert különböző nyelveken folyik körülötte és vele a kommunikáció) anyanyelvként megtanul kettő vagy több nyelvet, nem lehet azzal helyettesíteni, hogy elhordjuk vagy beíratjuk heti pár órára valami "menő" nyelvórára, vagy időnként angolul beszélünk vele. A gyerek azért tanul meg "magától" egy nyelvet, mert használni akarja, meg akarja érteni a körülötte élőket, kommunikálni akar velük. Ez van beleprogramozva.
Attól, hogy csinálunk egy nyilvánvalóan mesterséges szituációt, ahol megpróbálunk rátukmálni még egy nyelvet, nem fogja megtanulni, jobb esetben játéknak fogja tekinteni.
Saját és közeli ismerőseim tapasztalatai alpján IS mondom.
Én pl. olyan oviba jártam, ahol volt heti 2-3 angol óránk. Aztán alsóban erre rájött még pár anyanyelvű tanáros óra is. Főleg idióta mondókákat, párbeszédecskéket meg dalocskákat tanultunk, amik akkor is halandzsa betűsoroknak tűntek, ha elmondták, hogy mit jelentenek a szavak bennük. Azt hittem később, hogy bennem volt a hiba, de aztán beszélgettem másokkal erről, és ők is ugyanígy emlékeztek erre vissza.
összességében a (10)-12 éves korom előtti nyelvtanulásról azt gondolom, hogy tökéletes időpocsékolás volt: később, amikor középiskolába kerültem, láttam, hogy azt a "szintet", amire addig eljutottam, néhány hónap szisztematikus "felnőtteknek" való nyelvtanulással produkálni lehet. És valóban: németül 3 év alatt csináltam középfokút, ebből is csak az utolsó fél volt intenzívnek mondható.

Vagy ott van a húgom, aki olyan iskolába járt, ahol az igazgatóság azon a véleményen volt, hogy amíg valaki nem tud korrektül írni-olvasni magyarul, addig nem kell idegen nyelvvel nyúzni.
Vagyis legkorábban 3. osztályban kezdhették.
Érdekes módon a húgom nyelvtudása egy-két év alatt lekörözte olyan ismerős gyerekek nyelvtudását, akik korábban kezdték és még kétnyelvű oviba is jártak.
Persze igaz, ő nem tudta, hogy hogy van a viziló és a vödör németül, viszont tudott önállóan mondatokat összerakni azokból a szavakból, amiket ismert.

Hogy egy nagyon eltérő példát is mondjak: székely ismerősöm mondta, hogy náluk régebben úgy tanították a románt magyar anyanyelvű gyerekeknek, ahogy "hagyományosan" idegen nyelvet szoktak, de aztán átálltak arra, hogy egyszerűen a román anyanyelvű diákoknak szánt nyelvtan és irodalom tananyagot öntötték rájuk. Állítólag akik a "régi" módszerrel tanultak, sokkal-sokkal jobban megtanulták a nyelvet, mint azok, akik az "újjal". (Olyan településről van szó, ahol kb. csak akkor használják a románt, ha a rendőrséggel érintkeznek...).

Szóval szerintem nagyon durva és alapvető módszertani hiba ilyen "majd játszva ráragad" meg "anyanyelvi" módszerekkel (pl. kétnyelvű óvoda) tanítani egy olyan nyelvet, amit egyébként a mindennapi életben nem használ az illető, főleg, ha a tanár egyébként beszéli a gyerek anyanyelvét is. Azt csak kőkemény nyelvtan tucatfeladatokkal és szókincs magolással meg hasonlókkal lehet hatékonyan. Amíg meg erre nem elég érett egy kisgyerek, addig fölösleges erőlteni.
(Én pl. a mai napig végtelenül hülyén érzem magam minden olyan szituációban, ahol egy magyar anyanyelvű emberrel kell idegen nyelven társalognom: nyelvóra, nyelvvizsga, magyarul nem tudók a társaságban)

Ergo ha mindenáron többnyelvű gyerekeket szeretnénk, az csak úgy fog menni, ha fogunk magunknak egy külföldi partnert, vagy elköltözünk az országból, vagy mindkettő ;) vagy esetleg fogadjanak mellé egy idegen anyanyelvű bébicsőszt, mert az tényleg egy valós kommunikációs szükségletet teremt, amit csak a nyelv megtanulásával lehet kielégíteni. Annak tényleg lehet értelme.
sorry de ez van, lehet, hogy az emberek 70 %-a többnyelvű országban él, de Magyarország vagy 90 éve akkor is kvázi egynyelvű ország, nekünk ez jutott, ezt kell szeretni ;)
... ja arról nem is beszélve, hogy ugye nem egy kategória az a kétnyelvűség, amikor valaki spanyol-katalán, vagy holland-angol-német, és az, amikor valaki mondjuk magyar-német...

És még egy kis apróság: ahogy egyre több nyelvet tanultam meg, azt vettem észre, hogy egyre gyakrabban fordul elő velem, hogy egy szó "leblokkolódik" az agyamban. Egészen hétköznapi szavak is akár. És nem csak az idegen nyelveken, a magyarban is. Különösen azóta érzem ezt, hogy egy évet külföldön töltöttem, és három-négy nyelvet használtam felváltva. Lehet, hogy hipochonder vagyok, lehet, hogy véletlen egybeesés és valami más bajom van, de én ezt tapasztaltam.

katyussha, akkor ebben nem teljesen értünk egyet, én úgy gondolom, hogy leginkább módszertani-pedagógiai oka van, hogy azok a gyerekek, akik korán kezdik nem jutnak tovább, és a később kezdő társaik behozzák őket. Egyrészt nem mindegy, hogy kis korban hogyan, milyen módszerrel tanítják őket (a heti egy ovis nyelvi foglalkozás valóban nem sokat ér), másrészt amikor bekerülnek az iskolába, általában elölről kezdik. És ami még fontosabb, szerintem a szülő nagyon sokat tehet. Nem csak azzal, hogy foglalkozásokra hordja a gyerekét. ;)
A lányom pl. ha nem is anyanyelvi szinten, de teljes természetességgel beszél angolul (is). Pedig "csak" én vagyok kétnyelvű a családban. :)

Kedves Katyussha és Annamari!

Köszöntelek Benneteket, mint első hozzászólókat, és köszönöm, hogy megírtátok a véleményeteket.

Ha jól látom, mind a hárman egyetértünk abban, hogy a hagyományos óvodai illetve egyéb heti-egy két alkalmas foglalkozásoknak nincs értelmük, viszont 2:1 az állás abban a kérdésben, hogy megvalósítható-e egyáltalán a nyelvtanulás kisgyermekkorban, vagy teljesen reménytelen az ügy :)

Egyetértek Katyusshával abban is, hogy a gyerekek leginkább akkor sajátítanak el egy második nyelvet, ha valamilyen okból úgy érzik, hogy szükségük van rá. Ez egy nyelvészeti irányzat alaptézise is egyébként, én is utalok majd rá egy későbbi cikkemben.
A kérdés az, hogy létrehozhatunk-e szülőként olyan feltételeket, amik "szükségessé teszik" a nyelv tanulását a kisgyermek számára.

Nem értek viszont egyet azzal, hogy mindenképp "kőkemény nyelvtani feladatokra és szómagolásra" lenne szükség, és biztos vagyok benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül, sőt, sokan vagyunk, akik a saját bőrünkön tapasztaltuk az ellenkezőjét. De példákat is hozok majd természetesen olyanoktól, akik tapasztaltabbak és okosabbak nálam.

Hogy mindenáron kétnyelvű gyereket szeretnénk? Hát, azt hiszem, kijelenthetem, hogy nem mindenáron. De idegen nyelveket többé-kevésbe beszélőként miért ne oszthatnám meg ezt az élményt a gyerekeimmel? És nyelvtanárként miért ne adhatnám át nekik én a tudásomat, miért kellene ezt másra bíznom? Hiszen azzal, hogy ismeretlen világokba kalauzolom őket, amely mindannyiunknak örömet okioz,számtalan közös élménnyel gazdagodhatunk.

Nekem ez a célom, ezért olvasok, tanulok, gondolkodom. Ez a blog pedig azért jött létre, hogy másokkal is megosszam a gondolataimat, és mások is megoszthassák a gondolataikat velem.

Köszönöm még egyszer,
további szép napot,
Anett

Nagyon kiváncsi vagyok erre a blogra, a kutatók megállapításaira és még inkább a gyakorló anyukák tapasztalataira.
A környezetemben rengeteg két (vagy több) nyelvű gyerek, család él, én magam pedig (jobban mondva a kisfiam) még csak most léptünk ebbe a cipőbe.
Férjem ausztrál és nem beszél magyarul, én a kisfiamhoz (7 hónapos) igyekszem csak magyarul beszélni. Ami időnként lehetetlen, mert például az úszás oktatáson angolul énekeljük a dalokat, angolul kell a vezényszavakat mondani, úgyhogy mindig vannak kivételek. De a kivételek egyelőre valóban kivételek, és szándékaim szerint azok is maradnak.
Mások tapasztalatai alapján eddig azt szürtem le, hogy általánosságban véve azok, akik meg is tanulnak beszélni mindkét (vagy több) nyelven anyanyelvi szinten, az írással, olvasással már gondjaik vannak. És ezem csak olyan "evidens" nyelvpárosításoknál probléma, mint orosz-angol vagy kínai-angol, ahol a betűk alapvetően különböznek a latin abc-től. Egy barátnőm kislánya 3 éves, angolul, magyarul és németül ért. (Édesapja osztrák, aki megtanult magyarul, de csak németül beszél a kislányhoz, édesanyja magyar, aki beszél németül, de csak magyarul szól a kislányhoz és emellett itt élnek Ausztráliában, tehát a csapból is angol folyik). A kislány már most érdeklődik a betűk iránt és kérdezgeti, hogy melyik milyen betű. Hogyan kellene erre válaszolni? Milyen nyelven? Mennyi magyarázatot kell (vagy nem kell) hozzáfűzni? Mikor kezdjük el olvasásra tanítani? És hogyan, hogy ne keverjük össze a gyereket?
Remélem, ezekre is választ (vagy útmutatást) fogok kapni a jövőben, mielőtt a saját kisfiammal a gyakorlati részhez érünk.
Üdv,
Alexandra

Kedves Alexandra!

Neked is köszönöm a hozzászólást, és a konkrét témafelvetést!
Legközelebb az utolsó cikk második részét szeretném feltenni a blogba, de utána igyekszem utánajárni ennek az írás-olvasás dolognak!
Pont erre jó egy blog, hogy nem csak megyek a saját fejem után, hanem kapok ötleteket másoktól is, mi fontos, min jó elgondolkodni...

további szép napot,
Anett